Rákoshegyi Hírlap

"Old Christmas Song"

Adventi koncerttel mutatkozott be a FlauTone Quartet a Rákoshegyi Bartók Zeneházban december 18-án. A koncert egyben az együttes első, bemutatkozó hangversenye is volt, amely telt ház előtt zajlott le, nagy sikerrel.
A 2016 őszén alakult fuvolanégyes tagjai: Fábián Tímea és Kurunczi-Illésy Orsolya fuvolaművészek, akik a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián diplomáztak, Klimászné Varga Zsófia fuvolaművész, aki a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán szerzett egyetemi végzettséget, valamint Ilyés Dalma, aki jelenleg a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének hallgatója.
Mindannyian elkötelezett kamaramuzsikusok. Többen közülük, más kamaraformációk tevékeny résztvevői, és külön-külön is számos rangos fellépéssel, hazai és nemzetközi versenyeredménnyel büszkélkedhetnek. Összeköti őket a közös múlt, neves tanáraik, hasonló iskolázottságuk. Mindezek nagyon fontos alapot teremtenek az együttes életében. Elősegítik egy olyan egységes hangzás- és játékmód kialakítását, amely közös művészi munka legfőbb és legvonzóbb tulajdonságát jelentheti.
Fábián Tímeát kérdeztem az együttesről és jövőbeni terveikről.

RH: - A kvartett tagjai mivel foglalkoznak jelenleg?
F.T: - Ami azt illeti, a zenei tevékenységünk nagyon sokrétű és sokszínű. Többen közülünk a kvartettezés mellett más összetételű együttesekben is játszunk. Jómagam a Péceli Alapfokú Művészeti Iskola művésztanára vagyok, a tanítás mellett Illés Eszter fuvolaművésszel 15 éve alakítottuk a FlautanDuo nevű kamaraformációt, Bokor Ildikó zongoraművésszel pedig, akivel közel húsz éve dolgozom együtt, idén ősszel jelentettük meg első közös albumunkat: French Album – Salon pieces for the Paris Conservatoire címmel. Klimászné Varga Zsófia a Juhász Anikó gitárművésszel alakított Duo Saudade Budapest elnevezésű fuvola-gitár duó tagjaként koncertezik, mellette pedig tanára a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolának és a budapesti, XI. kerületi Weiner Leó Zeneiskolának. Kurunczi-Illésy Orsolya a gödöllői Frédéric Chopin Zeneiskola tanáraként dolgozik jelenleg, Ilyés Dalma pedig – aki személy szerint nagy büszkeségem - a főiskola mellett egy egyházi zenekar, a Baptista Szimfonikus Zenekar tagja.

RH: - Mint elmondta Ilyés Dalmára mint tanítványára nagyon büszke. Ez egy érdekes helyzet lehet, tanár és tanítványa egy együttesben!
F.T: - Igen, Ilyés Dalma az első növendékeim egyike volt, akivel remek kapcsolatban vagyok. Nagyon jó muzsikusnak tartom, kiváló tanítvány, akire nagyon büszke vagyok! Egyébiránt a tagokkal több ponton is van kapcsolódás. Például, ami a tanár –tanítvány viszonyt illeti, közös tanárunk volt Dr. Ittzés Gergely fuvolaművész, akinek mindannyian nagyon sokat köszönhetünk.

RH: - Milyen céllal alakult a kvartett?
F.T.: - A kvartett alapításának gondolata bennem fogalmazódott meg legelőször. Aztán Dalmával közösen egyeztetve nekivágtunk a szervezésnek, és megkerestük Orsit és Zsófit a terveinkkel, akik nagy örömmel mondtak rá igent. Korábban egyébként már ők is gondoltak rá, milyen jó volna kipróbálni ezt a fajta kamara-összeállítást - hiszen mindamellett, hogy nagyon izgalmas kihívás - a fuvola kvartettben való játék végig kísérte közép- és felsőfokú tanulmányainkat.

RH: - Milyen terveik vannak 2017-re? Vannak már új koncertidőpontok?
F.T.: - Sok tervvel és koncerttel készülünk a jövő évre. Ezeknek egy része publikus, másokról viszont még jelenleg nem nyilatkoznék, mert az egyeztetés fázisában van több project is.
Ami biztos, hogy január 14-én, szombaton 17 órakor, a gödöllői Premontrei Szt. Norbert Gimnázium Auditóriumában nyílik a Gömb Alkotócsoport kiállítása, amelyen Rózsa Pál: 6 Hommage Op.10-15 című darabját adja elő a kvartettünk. A darab érdekessége, hogy a sorozat hat zeneszerzőnek állít emléket. A művet a felkérésem alapján a FlauTone-nak ajánlotta a szerző és most lesz a darab ősbemutatója is.
Továbbá márciustól szeretnénk egy több helyszínből álló tavaszi koncertet, amelynek több állomása is lesz az országban.

RH: - Az interneten böngészve fedeztem fel, hogy Ön szervezi a péceli Nemzetközi Fuvolafesztivált.
Mit lehet tudni erről a rendezvényről?
F.T.: - A 2010-ben indított „Nemzetközi Fuvolafesztivál-Pécel” elnevezésű, akkor még országos, mostanra már nemzetközi érdeklődésre igényt tartó rendezvény, kétévente, október első heteiben kerül megrendezésre a barokk stílusban épült péceli Ráday-kastélyban. A fesztivál szervezője és létrehozója a Péceli Parnasszus Alapítvány, amelyiknek szakmai segítője és a program koordinátora vagyok.
A Péceli Parnasszus Alapítvány, egy közhasznú nonprofit szervezet, 2000 óta végzi cél szerinti tevékenységét.
Legfontosabb törekvései: „Pécel város kulturális örökségének megóvása, műemlékeinek védelme, gyarapítása, művészeti értékeinek ápolása. Tudományos konferenciák, előadások, találkozók szervezése, lebonyolítása. Koncertek, kiállítások, irodalmi rendezvények bonyolítása.” (Idézet az alapító okiratból.)
Kezelő szerve a 9 fős kuratórium, melynek tagjai művészek és művészetpártoló lokálpatrióták, akik társadalmi munkában, térítés nélkül végzik feladatukat. Az alapítvány helyi, régiós és országos hatókörű rendezvényeket bonyolít, melyen keresztül az érdeklődők megismerkedhetnek Pécel város gazdag kulturális és építészeti hagyatékával (Szemere, Ráday, Fáy családok, és a velük kapcsolatban álló művészek munkássága).
Bővebb információ erről és a Péceli Parnasszus Alapítvány további műsorairól itt olvasható: www.peceliparnasszus.com
A FlauTone Quartet rendezvényeiről pedig az együttes közösségi oldalán tájékozódhatnak a kedves érdeklődők.

A koncerten készült fotókat a következő linken tekinthetik meg.

Utolsó frissítés: 2017. január 01. vasárnap, 19:55

Találatok: 499

"Népek testvérisége"

Bartók Béla születésének 135. évfordulójára emlékeztek ma a rákoshegyi Bartók Zeneházban.
Az ünnepséget Bokor Jutta a Rákoshegyi Bartók Zeneház kuratóriumának elnöke nyitotta meg. Köszöntőt mondott Fohsz Tivadar Rákosmente alpolgármestere. Ezután megkoszorúzták Bartók Béla szobrát a ház kertjében. A koszorút helyezett el Fohsz Tivadar alpolgármester és Szabó Tiborné rákoshegyi képviselő, Buskó András lengyel kisebbségi önkormányzat elnöke, R. Szabó István Bartók kutató, Szabó Vilmos a Rákoshegyi Bartók Zeneház kuratóriuma nevében és az emlékező látogatók. Az ünnepségen Leskó-Dely Tercia Bartók dalokat adott elő, citerán kísérve magát.
Az est folyamán Bálint Péter zongora és Mohay Anna cselló koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők. Bartók Liszt és Chopin műveket adtak elő.
A rendezvényt támogatta a Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Buskó András elnök és a NKA.

Fotó albumunk a rendezvényről a következő linken tekinthető meg.

  

 

 

 

 

Szombaton a "Népek testvérisége" keretében, egy különleges koncertre kerül sor a Bartók Zeneházban. Egy sikeres pályázat a Visegrádi Fund Small Grant alapjánál révén, egy koncert sorozatra kerül sor Bartók Béla születésének évfordulóján. Március 5-én Komarnoban (Szlovákia), március 12-án Pelhrimovban (Csehország) és holnap március 26-án itt a kerületünkben a Rákoshegyi Bartók Zeneházban adnak koncertet a visegrádi négyek művészei. Bartók Béla mellett a Visegrádi Négyek szerzőit is bemutatják, bizonyítva hogy a zene nemzetközi nyelv. Gyökér Gabriella zongoraművész professzorasszony a zene nyelvén, minden énekessel tökéletesen egyetértve próbál és muzsikál. Ezt a békés együttmuzsikálást, együtt lélegzést szeretnék a Visegrádi Négyek szólistái a közönséggel is megtapasztatatni.

A koncert 17 órakor kezdődik, jegyek vásárolhatóak a helyszínen: 11174 Budapest Hunyadi u. 50.

Utolsó frissítés: 2016. március 25. péntek, 21:59

Találatok: 413

Bartók Béla halálának 70.évfordulója

Szeptember 26-án szombaton délben, Rákosmente Fő terén emlékezünk egy ünnepi műsorral Bartók Béla halálának 70. évorduljára.
A műsorban kiváló művészek és a kerületi iskolák énekkarai lépnek fel.
Bartók Béla életének és művészi pályafutásának meghatározó szakaszát töltötte a Rákoshegyen található kúriában (1174 Budapest, Hunyadi utca 50.) 1912 és 1920 között. A tanítás és a népzenegyűjtés mellett Bartók jelentős műveket komponált az itt töltött évek alatt: Allegro barbaro; A kékszakállú herceg vára (opera); Négy zenekari darab; A fából faragott királyfi (táncjáték); A csodálatos mandarin (színpadi mű).
Bokor Jutta a szeptember 26-ai rendezvény szervezője, egy különleges műsorszámot talált ki: Bartók Béla Rákoskeresztúron gyűjtött „Holub Jeli” szlovák népdalát az utca közönségének szeretné megtanítani szlovákul, magyarul. Shinji Fujiwara (Japán) Bartók Béla: Román népi táncok művét fogja előadni zongorán. Kovács Gergely és Kovács Eszter pedig Bartók Béla: Csodálatos mandarin 4 kezes változatát adják elő.
Fellépnek még: a Szlovák Asszonykórus Linkéné Gácsi Éva vezetésével, a Zrínyi Miklós Iskola énekkara énekel Nagy György Tibor vezetésével, a Balassi Bálint 8 évfolyamos Gimnáziumának végzett diákjainak kórusa énekel, vezényel Bartal Lajos és a Gregorr József Általános Iskola kórusát hallhatjuk, Dávid Krisztina vezetésével.
A rendezvény fővédnök Riz Levente Polgármester, támogatók: a NKA és Rákosmente Önkormányzata.
Várnak mindenkit egy kis éneklésre és Bartók zene hallgatásra Rákosmente Fő terére!

Utolsó frissítés: 2015. szeptember 17. csütörtök, 20:07

Találatok: 739

Mohay Anna és Bálint Péter kamaraestje

Augusztus utolsó vasárnapján került sor, az ősz első vagy a nyár utolsó koncertjére a Bartók Zeneházban. Bokor Jutta röviden ismertette a vendégeknek a Bartók Zeneház történetét és elmondta terveit is.

Két fiatal művész lépett fel ezen az estén: Bálint Péter zongorázni a rozsnyói zeneiskolában kezdett Kerpán Mária vezetése alatt. 2009-től 2013-ig a kassai konzervatórium diákja volt Debre Judit osztályában. 2013-tól  a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója lett, tanárai Nádor György és Réti Balázs. 2003-ban a lévai Kadosa-Bartók országos zongoraversenyen 3. helyezést, 2008-ban a Dolný Kubín-i nemzetközi Ivan Ballo fesztiválon 1. helyezést és 2010-ben a szlovák konzervatóriumok országos versenyén 3. helyezést érte el zongora és kamarazene kategóriában egyaránt.

Mohay Anna a Szent István konzervatórium elvégzése után a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán Rohmann Ditta növendéke volt, jelenlegi a budapesti Zeneakadémia hallgatója, tanára Kertész Ottó. Anna továbbá Perényi Miklós, Várdai István, Déri György, Jonathan Cohen és Nicolas Altstaedt kurzusain gyarapította tudását.

Műsorukban Brahms és Sosztakovics egy-egy szonátáját adták elő (Brahms: II. (F-dúr) cselló-zongora szonáta, op.99.; Sosztakovics: Cselló-zongora szonáta, op.40.)

A koncerten készült fotókat itt nézheti meg.

Utolsó frissítés: 2015. augusztus 30. vasárnap, 20:55

Találatok: 1019

Verdi 200!

Giuseppe Fortunino Francesco Verdi olasz zeneszerző 200 éve született Le Roncole-ban, 1813. október 10-én. A 19. század legnépszerűbb zeneszerzője volt, az operának (Mozart és Wagner mellett) kimagasló egyénisége.
A Bartók Zeneházban program sorozattal emlékeztek a híres és népszerű zeneszerző születésének 200. évfordulójára. Ezen a hétvégén Verdi dalokat és opera rászleteket adtak elő a Bartók Zeneházban.
Felléptek: Ardó Mária, Bercelly István (Kiváló művész a Magyar Állami Operaház örökös tagja),
Bokor Jutta, Cecília Lloyd, Sárkány Kázmér, Szilfai Márta és Szolnoki Fatime, zongorán közreműködött: Katona Anikó.

A Bokor Jutta egy játékkal is kedvekedett a hallgatóknak, aki kitalálta az egyik dal szerzőját (természetesen nem Verdi mű volt) az a februári Japán Tradiconális hangszerek és dallamok a Cseresznyefa-Sakura árnyékában előadásra nyert belépőt.

A koncertről készült fotó galériát a következő linken tekinthetik meg.

A koncert fővédnöke és támogatója: Petrőczy Dániel önkormányzati képviselő volt.

Utolsó frissítés: 2014. január 26. vasárnap, 12:01

Találatok: 888

Édua Infomédia Kft.

Top Desktop version